Otthon - újragondolva

Lakberendező közreműködésével lettek megtervezve ügyfelünk otthonának burkolatcseréi. Ügyfelünk fogékony volt ötletünkre: a megemelt reggelizőpult külső felületének burkolata készüljön pezsgő színű szatén szövetkazettákkal.

otthonujra 02


A fiatal házaspár azzal keresett meg bennünket, hogy elkezdték házuk átalakítását, azonban a már részben elhelyezett padlóburkolat színében, stílusában nem voltak biztosak. Így egy lakberendezővel közösen elkezdtük összehangolni a szükséges feladatokat. A konyhabútor kialakítását közösen terveztük - figyelembe véve a megrendelő igényeit -, a ház többi részének átalakítása pedig a lakberendező szakember feladata volt.

Színek tekintetében megfelelő választásnak bizonyult a magasfényű, cappuccino színű frontfelület, a korpusz pedig tölgy erezetű, dió színű forgácslapból készült, amellyel színben tökéletesen harmonizál a postforming Lechner munkalap. 
 
otthonujra 03


Kifejezetten ügyeltünk rá, hogy ne kerüljön a konyhába túl sok szín, gyakorlatilag két szín különböző árnyalatait kombináltuk. Mosogatótál tekintetében nem kerülhetett más szóba, mint a Blanco kitűnő, egymedencés gránit mosogatótálja pezsgő színben, amelyet színazonos csapteleppel egészítettünk ki. A fém ajtóhúzók antracit színe jól harmonizál a beépített készülékek hasonló színű acél felületeivel.
Az alsó- és felső elemek közötti falszakasz metrócsempe burkolatot kapott, amely három különböző színből lett összeválogatva: cappuccino, kakaó és fekete.

A belső vasalatok természetesen hangtalanul gördülő Blum Aventos fiókszerelvények, illetve szintén csillapítottan záródó, fékezett Blum kivetőpántok.

Ügyfelünk megemelt reggelizőpultot kért, amely magassága miatt takarja a konyha egy részét, mindamellett kitűnő magasságot ad bárszéken történő reggelizéshez, kávézáshoz. Az emelt átadópult belső fele fiókot rejt konnektorral, amelyben megrendelőink a telefonjaikat tudják tölteni. Javasoltuk, hogy az átadópult külső felületét burkoljuk szatén, 125x125 mm-es szövetkazettákkal, ezt ügyfelünk és lakberendezője is elfogadta, így egy rendhagyó külső megjelenést tudtunk kialakítani, amely optikailag átvezet a konyhából az étkezőbe.